Popnation Tour - Hello, new friend!

Mikor megálltunk az épület hátsó bejárata előtt, elfogott az izgatottság. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan mennek a dolgok a színfalak mögött; vajon milyen lehet? Kiszálltunk, és amíg mindenki a cuccokkal volt elfoglalva, Én jól megnéztem magamnak az üres, kihalt parkolót. Nem figyelt rám senki, ezért aprót tapsikoltam örömömben, mint egy 5 éves.


*Omar mobilozik és nem hajlandó akkor mással foglalkozni*
- Menj, ismerkedj - le nem tette volna okos telefonját. Úgy tűnt, nincs más megoldás, ha nem akarok a székben rohadni még vagy 2 órát, mint hogy keresek egy csevegőtársat. Körbenéztem a helyiségben, de hirtelen nem láttam senkit, akivel szívesen elütném az időm. Végig gondoltam a neveket, amiket hallottam, s a Blake-hez érve, elfogott a kíváncsiság, vajon melyik lehet Ő? Ismét végigmértem a társaságot, mikor az egyik lány arrébb állt és megpillantottam egy ismerős arckifejezést. Pontosan olyan volt, mint az enyém lehetett: unott és kedvtelen. Ő tökéletes lenne, hiszen hasonló érzelem mutatkozik rajta, gondoltam. Eszembe jutott, mi van, ha még velem sem akar beszélgetni. Mielőtt meggondoltam volna magam, felpattantam, határozottan elindultam felé, azon kattogva mit fogok mondani, miért jöttem? Egyre közelebb érve a szívem ki akart ugrani, a fülem zakatolt.
- Szia, zavarhatok? - Ez a szöveg általában bejön, most nem is akartam rámenős lenni. Egy szégyenlősen mosolygó lányként álltam előtte, aki ismerkedni akar, azonban mikor felpillantott rám, a legvilágosabb és legtisztább szempár szegeződött rám, amit rövid életemben láttam, s mentem elfelejtettem még a nevem is. Csak a szemére voltam képes koncentrálni, éppen hogy meghallottam az igenleges választ, bár nem vagyok már abban sem biztos, hogy megengedte. Ettől függetlenül elhelyezkedtem a mellette lévő székben - csodálkozom, hogy ennyi időre képes voltam elszakítani tekintetem övétől -, s némán bámultuk egymást. Pár pillanat múlva az agyam kapcsolt, hogy mondani kéne valamit.
- Te vagy Blake, igaz? - meglepődtem, mennyire higgadt hangon tudtam megszólalni. Próbáltam nem túláradni a büszkeségtől, mikor hatalmas pofonként csattant az arcomon válasza:
- TC, de majdnem - Ekkora égésem sem volt még, istenem! Kuncogott - ezek szerint nem sértettem meg. Őrült piros arccal ültem előtte, valami bocsánatkérés félén agyalva.
- Én öö... Nagyon sajnálom, nem kaptam használati utasítást erről a turnéról, mikor meghívtak. - Egy poén sokat dobott volna az én hangulatomon is, ezért a tőlem telhetőt beleraktam, ami nem is volt kudarc, mert ismét nevetett.
- Semmi baj. Egyébként Blake ott van - mutatott egy borzas hajú szőkés srácra, akire hátulról élből azt mondtam volna, Oscar.
- Épp kezdtem felengedni, erre te megint zavarba hozol - számra elé kaptam kezem. Ezt magamban szerettem volna. Tágra nyílt szemekkel, idegesen vártam mi lesz a reakciója. Rám nézett, lehajtotta fejét, miközben alsó ajkát megnyalta, majd újra rám emelte szép szemeit. Mosolyát nem lehetett volna letörölni, ha kést is fogtam volna rá, főleg mikor csak nekem villantotta fehér fogait, ami állandó pírban tartotta arcomat.
- Sajnálom, nincs szándékomban zavarban tartani téged. Ha csak nem szeretnéd - csábos mosolyt küldött felém. Kezdtem úgy érezni, ez a srác flörtöl velem. Futó pillantást vetettem Omar felé, aki belemélyülve a kockulásba még egy földrengést sem vett volna észre. Miért is ne, gondoltam, s visszafordulva TC-hez észrevettem, hogy éppen végigmért engem. Mikor felért a szememhez, ártatlan, kisfiús mosollyal jutalmazott.
- Tetszik valami? - kockáztattam meg a kérdést, a vicc kedvéért, mégis tartottam a választól.
- Minden - Pupillái kitágultak, így még barátságosabb tekintetet sugallva. Próbáltam úgy felfogni, hogy csak kedvességből mondta ezt, végül is pasiból van.
- Köszönöm? - hangzott inkább kérdésnek.
- A vicces, széplánynak neve is van? - bókolt.
- Oh, bocsáss meg, én még be sem mutatkoztam. Y/N vagyok.
- Y/N, ez tetszik.
- Köszi.
- A The Fooo Conspiracy-val jöttél?
- Eltaláltad.
- Mázlisták - Emellett a srác mellett nem lehet normális arcszínnel megmaradni. Zavaromban mindenfelé néztem a helyiségben, csak Őrá nem. Éreztem, hogy számára én vagyok, akire minden figyelmét szentelnie kell. - Érdekel pár kulisszatitok? - hirtelen megszólalása kicsit megugrasztott, amin látszólag jól szórakozott.
- Naná! - Közelebb hajoltam, és csak most éreztem meg finom illatát. Mélyen beszívtam, s örültem hogy ezt még sokáig élvezhetem.
Sok mindenről mesélt, mind-mind a legviccesebb sztori, közös kalandjaikról.
- Hogy mondod? - kérdeztem nevetve kicsit hangosabban a kelleténél. TC ugyanannyira, majd' kipukkadt a röhögéstől, alig volt ereje ujját ajkai elé tartva csitítani engem. Gödröcskéi ilyenkor mutatkoztak csak meg, amiktől el tudnék olvadni, mint a csokoládé a forró napon, és ilyenkor kezdek el hasonlatokkal beszélni. Beszéd közben sokszor súgott a fülembe, hogy véletlenül se hallja meg más; meleg lehelete nem hagyta, hogy fülem hűvösen díszelegjen a helyén. Pár percre elhallgatott, időt hagyva, hogy feldolgozzam a hallottakat. Mikor a fejemben felelevenedtek a képek, halk kuncogás tört fel torkomból, amit a közel mellettem ülő is meghallhatott, mivel követte példámat. Talán a jó kedvbe belemélyülve tette, de TC térde az enyémhez ért, s karját megéreztem enyémen. Óvatos pillantást vetettem felé, s hirtelen nagyon közel éreztem arcát. Nem bírtam megállni, hogy ne fordítsam oldalra a fejem; hiba volt. Arca körülbelül 5 centiméterre lehetett enyémtől, ami megrémisztett, s Omar felé akartam nézni, de azok az igéző szemek nem engedtek. Felém mozdult, de valódi célja jobb arcfelem volt.
- Ne ijedj meg, de Omar nagyon csúnyán néz felénk. - Suttogása valóságos melódia volt számomra, a körülöttünk lévő zajban. Mikor felfogtam mit is mondott, felkaptam fejem, s szinte azonnal megpillantottam az említettet, aki tényleg gyilkos szemekkel méregetett minket, s idegesen fújtatott.
- Ne nézz oda - TC ajkai fülemhez értek, ami arra késztetett, hogy engedelmeskedjek neki. A földre szegeztem szemeim, vártam pár pillanatot, s társamhoz fordultam. Félőn bámultam rá, Ő is eléggé ideges lett. Nem érdekelt, hogy Omar megtudhatja, róla van szó, muszáj volt még egyszer ránéznem, de a srácnak hűlt helye volt. Aggodalmas pillantást vetettem TC felé, s már félig felálltam a székből.
- Menj csak - bólintott megértően. Szemei mintha azt mondták volna "sajnálom", de nem tudtam mit tenni, csak azt, hogy Omar után sietek. Sprintelve mentem végig az üres folyosókon az öltözőjüket keresve, ami természetesen a legutolsó volt. Finoman kopogtattam, mert nem tudtam, egyedül van-e. Aztán az eszembe ötlött, hogy a többiek a társalgóban vannak. Hangosabban dörömböltem, de semmi válasz. Vártam pár percet, majd benyitottam. Nem volt túl nagy helyiség, mégis kellett egy kis idő, mire megpillantottam. Háttal állt nekem, valamit matatott a táskájában. Habozás nélkül elindultam felé, de két lépésre mögötte megálltam; végül is nem tudtam, mennyire dühös. Megköszörültem a torkom, s mintha láttam volna, alig észrevehetően megrázta a fejét.
- Elmondanád, mi bajod? - Határozott akartam lenni, amig félig-meddig sikerült is. Omar egész teste megfeszült, s lassan megfordult. Nagyon komoran nézett rám, ami szinte égetett.
- Hogy mi? Nekem aztán semmi. Hol hagytad a kis barátod? Menj csak vissza hozzá enyelegni, már biztos hiányol. De azt ne várd el, hogy végig is nézzem. - Köpködte a szavakat, és akármennyire is átéreztem a helyzetét, fájt, hogy nem bízik bennem. Amint ezt elmondta, vissza is fordult. Nem tudtam, mit mondjak erre. Összeszedtem magam és kinyögtem valami értelmeset.
- Te mondtad, hogy menjek barátkozni, mert neked akkor csak a hülye telefonod volt a fontos, a barátnőd helyett! Én megtettem, amit kértél, amivel elküldtél, tehát nem értem, miért pont te vagy felháborodva! - Kezdetben magyarázkodni akartam, de rájöttem, hogy ez valójában az Ő műve, én csak azt tettem, amit mondott. Cöcögve ismét megtisztelt figyelmével.
- Engem vádolsz?! Igaz, én mondtam, hogy egy kicsit foglald el magad, mert tudod a rajongóinkkal is kell foglalkoznunk, különben nem lennénk most itt! De te flörtölgetni kezdtél egy másik sráccal, előttem! Erre mi a mentséged?
- Persze, mindig csak a rajongók. Ők az elsők, nem? Talán velük kéne járnod és nem velem! - dühöngve megindultam az ajtó felé. A tenyerem már a kilincset súrolta, mikor elkapta a karom, s maga felé fordított. Megbánt és aggódó szemekkel nézett rám, amitől kezdtem megenyhülni, de még megvártam, mire fel tart vissza.
- Y/N, sajnálom. Én csak... Nem akarlak elveszteni. Kérlek, ne haragudj. Elfogott a féltékenység, mert te olyan gyönyörű vagy, és ezt nem csak én vehetem észre, és nem csak én adhatom meg neked, amire szükséged van, amit megérdemelsz. - Könnyek gyűltek a szemébe, s idegesen szorongatta a karom, ami kezdett fájni, de egy ilyen monológért megérte. Valóban, Én az Ő helyében ugyanígy mérges lennék, és kiakadnék. Visszanézve, talán nem volt jó ötlet belekezdeni TC-vel, mégis, Omar-t féltékenynek látni felbecsülhetetlen érzés.
- Semmi baj, az Én hibám - nyugtattam.
- Nem szabadna bizalmatlannak lennem - hangja egyre lágyabb lett, s lassan tolni kezdett, mígnem hátam a hideg falhoz ért. Fejem mellett neki támaszkodott a falnak, elzárva előlem a menekülési útvonalat. Mélyen a szemembe nézett, le a számra, majd vissza.
- Haragszol? - Úgy gondoltam kell valamit mondanom azért, hogy végre megcsókoljon, de csak ez jutott eszembe.
- Ez elég kielégítő válasz? - Behozta azt a kevés távolságot is, ami köztünk volt, s száját az enyémre nyomta. Édes volt, és szenvedélyes. Nem siette el; lassan mozgatta puha, telt ajkait, mintha erre várt volna egész életében. Bal keze elengedte a falat, nyakamat kezdte simogatni. Én is ugyanezt tettem, de Ő már haladt is lejjebb;  végigsimított a gerincvonalamon, majd megállt a derekamnál. Szorosan magához húzott annál fogva, viszont éreztem, ez neki nem elég. Benyúlt a pólóm alá, és tenyere finoman kúszott felfelé hátamon. Elérve a melltartópántomhoz, megszakította csókunkat, egy jelre várva, hogy szabad-e. A pillanat hevében nem gondolkodtam, ezért szinte azonnal visszacsókoltam, amit Ő helyeslő válasznak értelmezett, s szétszedte a kapcsot. Nem esett le, mivel Omar teljesen hozzám simult. Úgy látszott nem is az volt a célja, hogy lekerüljön rólam. A hátamat simogatta, a legnagyobb élvezettel, mindeközben nyelve folyamatosan masszírozta enyémet. Tökéletes volt, amíg nem kattant a zár és nem tört be a három srác.
- Szerintetek melyik számmal... Oh! Srácok, kifelé!! 18 plusszos!! 18 plusszos!! - Felix mit sem sejtve tárta szélesre az ajtót, majd mikor megpillantott minket, elsikoltotta magát, s be nem engedve a többi fiút, kiszaladt az öltözőből. Sem Én, sem Omar nem tartottuk kínosnak ezt, inkább csak nevettünk. Bekapcsoltam a melltartóm csatját, és kimentem a szobából. Az ajtó előtt álltak Felix-ék, akik mikor megláttak, elhallgattak.
- Mizu srácok? - kérdeztem egyszerűen, mintha bent semmi nem történt volna. Kitágult szemekkel néztek utánam egész addig, míg eltűntem a látókörükből. Hallottam, ahogy betörnek az ajtón, és számon kérik barátjukat. Megmosolyogtatott; imádom ezeket a barmokat. Gondolataimból az zökkentett ki, hogy neki mentem valakinek. Valaki, aki megfogta a vállam, és aggódó tekintettel nézett le rám. Valaki, aki nem volt más, mint TC.
- Oh, szia! - boldogan szólaltam meg, amire furcsán nézett rám.
- Minden rendben? Nagyon haragudott Omar? - Akkor leesett, hogy Ő még nem tudja.
- Igen, igen minden rendben. Ki tudtam engesztelni. - A gondolatra megnyaltam alsó ajkam, amin még éreztem csókja ízét. Ezt talán nem TC előtt kellett volna tennem, de végül is, Omar a barátom, és a tény az tény; akik járnak, azok csókolóznak.
- Oké - ennyit mondott, s mint aki dühös, kikerült, majd elviharzott. Nem értettem, de per pillanat nem is érdekelt. Nem akartam megint belekeverni magam valamibe, amihez semmi közöm, ami miatt talán megint összekapnék Omar-ral - bár a békülést egész jól meg tudja oldani.  Utam a társalgóba vezetett vissza, ahol ugyanúgy mindenki a saját dolgával volt elfoglalva.